Kovács Kitti

Kumánovich-Kovács Kitti

Kőszegi gimnáziumi éveim alatt kerültem közel a doboláshoz, akkor azzal a gondolattal kezdtem bele a zenélésbe, hogy milyen menő, ha egy lány dobol.
Az első találkozás után magával ragadott a japán dobzene világa, a taiko dob kultúra. Varázslatos világnak tartottam már 2008-ban is, azóta pedig teljes mértékben magával ragadott, meghatározza a minden napjaimat. Csodás élmény volt mindig is számomra fent állni a színpadon és látni az emberek arcát, látni, hogy nem csak én, hanem a közönség is élvezi azt amit csinálunk. Édesanyaként pedig az egyik legmeghatóbb élmény volt számomra, hogy a kislányom láthatott a színpadon, felbecsülhetetlen érzés.
Hatalmas élmény és megtiszteltetés számomra, hogy ennek a remek csapatnak a tagja lehetek és hozzájárulhatok az ATARU TAIKO színvonalas előadásához!