Ataru, a dobszínház

 

 

 

Az ATARU TAIKO ütőegyüttes 2006-ban alakult Vörös Emil és akkori növendékei segítségével, akik már az ezt megelőző több éves időszakban is sokat szerepeltek együtt és egyénileg is, kipróbálva magukat különböző zenei műfajokban, míg végül ráleltek a taiko-ra, mint csoportos dobstílusra. 2007 végétől egyesületi formában működik a zenei csoportosulás.

Az azóta eltelt években megközelítőleg 400 koncertet adott a zenekar, mely fellépések kivétel nélkül nagy sikert arattak, köszönhetően elsősorban annak, hogy a formáció időről-időre látványos és változatos koreográfiai elemekkel tarkított, lendületes előadásmódjáról és dinamizmusáról híres dobszínházat tárt a közönség elé. Az együttes számos külföldi országban is megfordult már, mint Olaszországban, Horvátországban, Szlovákiában, Ausztriában és Németországban. Olaszországban egy közel egy hetes fesztiválon vett részt a zenekar, mely koncertek kivétel nélkül nagyfokú látogatottságnak örvendhettek.

A formáció életében fontos szerepet tölt be a hagyományteremtő szándékkal útjára indított, teljesen önálló szervezésű „SAKURA” koncertsorozat, melynek első előadására 2008 áprilisában került sor. Ezen esemény jelentősége abban rejlik, hogy ekkora kerül bemutatásra az évente teljesen megújuló színpadi produkció. 2015-ben ugyancsak hagyományteremtő célzattal került először megrendezésre a „Kráter koncert” elnevezésű rendezvényük, mely a celldömölki Ság hegy kráterében kapott helyet. A dobok hívó szavára több ezren lépnek át minden nyáron az Ataru japán Tori- kapuján, hogy a vulkán kráterében dimenziót váltva dobbanhasson együtt a szívük Európa legnagyobb taiko dobjával.

A műsor ismertetése:

A több ezer éves keleti kultúra és japán dobművészet megelevenedésének lehetnek tanúi az előadás nézői, befogadói.
A koncerten elhangzó művek betekintést engednek a szigetország lenyűgöző világába és a színpadi produkció egyfajta történelmi, kulturális keresztmetszetet ad vagy épp utazásra csábít. Olykor feszültséget kelt, míg másutt teljesen ellazít és megnyugtat, esetenként történetet mesél el vagy épp mosolyt csal az emberek arcára és bár különálló részekre, művekre tagolható az előadás, végül mégis egységes képet alkot, összeáll egy egésszé, épp úgy, mint egy emberi élet, annak örömeivel és viszontagságaival együtt.
A folyamatosan változó színpadkép is ezt erősíti, mintha más és más helyszíneken kalandozna a társulat és néző egyaránt. A látvány pedig önmagáért beszél… a hangszerek, a fellépők ruházata és a részletesen kidolgozott koreográfia lebilincselő élményt nyújt.
Ebből a sokszínűségből születik meg az a lelki feltöltődés, melyről időről-időre beszámolnak az ATARU TAIKO ütőegyüttes koncertjeinek látogatói.

A taiko története

Egyszer egy nagyon távoli időben, az emberiség megjelenése előtt, Susanowo-no-Mikoto a vihar istene elhagyta az otthonát, hogy feldúlja a földet. Ezzel a káosszal annyira bosszantotta húgát Ameterasu Ohmikami a nap istennőjét, hogy az elmenekült egy barlangba, és egy sziklát görgetett a bejárat elé. A világ sötétségbe zuhant. Az ördög szabadon kószálhatott a föld végtelen éjszakájában. A többi isten látván, hogy minden élet nélkülivé volt ítélve, összegyűltek a barlang bejáratánál. Kérték, könyörögtek, fenyegették a nap istenét, hogy jöjjön elő. De az nem tágított. Minden földi teremtmény sorsa megpecsételődni látszott, amikor egy kis termetű, ráncos öreg istennő lépett elő a többi közül, és azt állította, hogy majd ő előcsalogatja a napot. A hatalmas istenek gúnyolódtak, és kinevették az öregasszonyt, aki csak mosolygott rajtuk. Kiöntötte egy hatalmos hordó tartalmát, felugrott a tetejére, és egy vad táncba kezdett. A hangosan, keményen, viharosan dobogó lábak, soha nem hallott ritmusokat elevenítettek meg, amely hamar megfertőzte a többi istent is. Elkezdtek táncolni, és énekelni. Zene töltötte meg a földet, ami felkeltette Ameterasu Ohmikami érdeklődését, és előjött a biztonságot nyújtó barlangjából. Ismét beragyogta a nap a világot, és megszületett a taiko zene.
A legendából is kiderül, hogy az egyik legrégibb hangszer a dob. A földön ahol emberi kultúra alakult ki, ott az írást megelőzve, megindult a különböző ütős hangszerek fejlődése. Bár sok földrészről, és ezáltal számtalan fajta dobról van szó, mégis elmondható, hogy mindegyik hasonló utat járt be. Elsősorban fejlődését a felhasználási funkciója határozta meg. Használták: távközlésben, (dobposta) vallásban, szórakoztatásra, és a harcászatban egyaránt.

A Taiko jelentése nagy dob. Megjelenésének pontos időpontját homály fedi, elsősorban Japán elszigeteltsége miatt. Bizonyos régészeti leletekből arra következtetnek a tudósok, hogy több mint 4000 éve jelentek meg a ma használatos dobok ősei a szigetországban.
Természetesen a buddhizmus beáramlása Kínából, és Koreából erősen befolyásolták a hangszerek fejlődését. Ez a kulturális befolyás kb. 900 körül megszűnt, és ettől kezdve alapvetően a fejlesztések a japán kézműveseknek tudhatóak be. Természetesen a felhasználási területe Japánban is szerteágazó.
A hadászatban a császári csapatok koordinálására, és különböző parancsok továbbítására használták. Állítólag sík vidéken egy megfelelő méretű taikot 3 km-ről lehet hallani. Ezen kívül még a hangszer méretéből adódóan az ellenség elrettentésére is megfelelő volt.

Az előbb említett erőteljes hangzása miatt, kiválóan lehetett hasznosítani a távközlésben. Falvak közötti információk átadására különböző egyezményes ritmusképleteket dolgoztak ki, és ezeket eldobolva tudatták a fontos tudnivalókat: vihar közeleg, tűzvész közeleg, vagy vidámabb dolgokat: esküvőt tartanak, jól sikerült a vadászat stb. Talán ez a legrégebbi felhasználása a doboknak.

Nem szabad elfelejteni a vallási jelentőségét sem a hangszernek. A Buddhista, és Shintoista szertartások elmaradhatatlan kelléke. A hiedelem szerint minden egyes dobban egy ősünk szelleme lakozik. És talán ebből a vonalból alakult ki a későbbi kulturális felhasználása is a hangszernek. A Japán kabuki színházi előadásokat kísérő zenekar szerves része, és elengedhetetlen kelléke a szigetországban tartandó számos fesztiválnak.
Az 1950-es években ez a sokrétű felhasználtság, és a távolba visszatekintő tradicionális múlt indította meg Oguchi Daihachi japán jazz zenész gondolatát, és megalakította az első modern Taiko zenekart. Mára az átütő sikernek köszönhetően világszerte több 10.000 ütőegyüttes alakult, és szórakoztatja a közönséget ezzel a hihetetlen magával ragadó zenei stílussal.

Alap hangszerek:

▪ Nagado-daiko (miya-daiko)

▪ Hirado-daiko

▪ Odaiko

▪ Okedo-daiko

▪ Shime-daiko

▪ Uchiwa-daiko

Kiegészítő hangszerek:

▪ Atarigane

▪ Dora

▪ Shinobue

▪ Shamisen

▪ Koto

▪ Chappa

Kiegészítők:

▪ Bachi