Egyszer egy nagyon távoli időben, az emberiség megjelenése előtt, Susanowo-no-Mikoto a vihar istene elhagyta az otthonát, hogy feldúlja a földet. Ezzel a káosszal annyira bosszantotta húgát Ameterasu Ohmikami a nap istennőjét, hogy az elmenekült egy barlangba, és egy sziklát görgetett a bejárat elé. A világ sötétségbe zuhant. Az ördög szabadon kószálhatott a föld végtelen éjszakájában. A többi isten látván, hogy minden élet nélkülivé volt ítélve, összegyűltek a barlang bejáratánál. Kérték, könyörögtek, fenyegették a nap istenét, hogy jöjjön elő. De az nem tágított. Minden földi teremtmény sorsa megpecsételődni látszott, amikor egy kis termetű, ráncos öreg istennő lépett elő a többi közül, és azt állította, hogy majd ő előcsalogatja a napot. A hatalmas istenek gúnyolódtak, és kinevették az öregasszonyt, aki csak mosolygott rajtuk.
Kiöntötte egy hatalmos hordó tartalmát, felugrott a tetejére, és egy vad táncba kezdett.
A hangosan, keményen, viharosan dobogó lábak, soha nem hallott ritmusokat elevenítettek meg, amely hamar megfertőzte a többi istent is. Elkezdtek táncolni, és énekelni. Zene töltötte meg a földet, ami felkeltette Ameterasu Ohmikami érdeklődését, és előjött a biztonságot nyújtó barlangjából. Ismét beragyogta a nap a világot, és
megszületett a taiko zene.
A legendából is kiderül, hogy az egyik legrégibb hangszer a dob. A földön ahol emberi kultúra alakult ki, ott az írást megelőzve, megindult a különböző ütős hangszerek fejlődése. Bár sok földrészről, és ezáltal számtalan fajta dobról van szó, mégis elmondható, hogy mindegyik hasonló utat járt be. Elsősorban fejlődését a felhasználási funkciója határozta meg. Használták: távközlésben, (dobposta) vallásban, szórakoztatásra, és a harcászatban egyaránt.
A Taiko jelentése nagy dob.
Megjelenésének pontos időpontját homály fedi, elsősorban Japán elszigeteltsége miatt. Bizonyos régészeti leletekből arra következtetnek a tudósok, hogy több mint 4000 éve jelentek meg a ma használatos dobok ősei a szigetországban. Természetesen a buddhizmus beáramlása Kínából, és Koreából erősen befolyásolták a hangszerek fejlődését. Ez a kulturális befolyás kb. 900 körül megszűnt, és ettől kezdve alapvetően a fejlesztések a japán kézműveseknek tudhatóak be. Természetesen a felhasználási területe Japánban is szerteágazó. A hadászatban a császári csapatok koordinálására, és különböző parancsok továbbítására használták. Állítólag
sík vidéken egy megfelelő méretű taikot 3 km-ről lehet hallani.
Ezen kívül még a hangszer méretéből adódóan az ellenség elrettentésére is megfelelő volt.
Az előbb említett erőteljes hangzása miatt, kiválóan lehetett hasznosítani a távközlésben. Falvak közötti információk átadására különböző egyezményes ritmusképleteket dolgoztak ki, és ezeket eldobolva tudatták a fontos tudnivalókat:
vihar közeleg, tűzvész közeleg, vagy vidámabb dolgokat: esküvőt tartanak, jól sikerült a vadászat stb.
Talán ez a legrégebbi felhasználása a doboknak.
Nem szabad elfelejteni a vallási jelentőségét sem a hangszernek. A Buddhista, és Shintoista szertartások elmaradhatatlan kelléke. A hiedelem szerint
minden egyes dobban egy ősünk szelleme lakozik.
És talán ebből a vonalból alakult ki a későbbi kulturális felhasználása is a hangszernek. A Japán kabuki színházi előadásokat kísérő zenekar szerves része, és elengedhetetlen kelléke a szigetországban tartandó számos fesztiválnak. Az 1950-es években ez a sokrétű felhasználtság, és a távolba visszatekintő tradicionális múlt indította meg Oguchi Daihachi japán jazz zenész gondolatát, és megalakította az első modern Taiko zenekart. Mára az átütő sikernek köszönhetően
világszerte több 10.000 ütőegyüttes alakult,
és szórakoztatja a közönséget ezzel a hihetetlen magával ragadó zenei stílussal.
