A zenével még általános iskolában kerültem kapcsolatba, mikor elkezdtem nézni a zenecsatornákat és mindig is izgatott, hogy milyen lehet egy zenekar tagja lenni, milyen lehet a színpadon játszani, de valahogy nem sikerült eljutnom semmilyen zenetanárhoz vagy zeneiskolába. Emiatt a legtöbb ember szerint későn érő típusnak számítok, legalábbis a zene terén, viszont az én és sok más ember példája is azt mutatja, hogy soha sem késő. Elsős középiskolás koromban kezdtem el a dobolást. Akkor egy barátommal döntöttünk úgy, hogy milyen jó buli lesz, menjünk el dobolni. Ez idő alatt próbálkoztam más hangszerrel is, mely a dobolás mellett egy idő után elmaradt, viszont úgy érzem, csak épültem belőle. Azóta a helyzet nagyon megváltozott és már régóta nem csak egy “jó buli” számomra, hanem életem részét képezi és a távolsági nehézségek ellenére is próbálok helyt állni az ATARU-ban. 2010 nyarán szereztem villamosmérnöki diplomát az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán ezzel is bővítvén a zenekar sokszínűségét. Jelenleg egy autóipari nagyvállalatnál dolgozom vezető tesztmenedzserként Budapesten.