Rosta Georgina vagyok. Jelenleg 19 éves, az Ataruval együtt tölthetem be a kerek 20-at jövőre. A zene mindig is az életem szerves része volt, hiszen édesapám szaxofonos, így egész eddigi életemet végigkísérték a dallamok. Első osztályos koromban íratott be édesanyám a zeneiskolába, bár akkor furulyára kezdtem járni, mondván apa nyomdokaiba lépek. Aztán részese lehettem nézőként az év végi dobvizsgának, emlékeim szerint ekkor szippantottak be az ütős hangszerek. Másodikban már nem furulyára, hanem dobra íratkoztam be Vörös Emilhez. Egészen nyolcadik osztályos koromig tanultam tőle a dob mellett dallamhangszeren is játszani, illetve tagja voltam a kis kamarának, ahol megtapasztalhattam a közös zenélés élményét. Sajnos 14 évesen abbahagytam a dobot, pedig megkaptam a lehetőséget, hogy csatlakozzak az Ataruhoz.
Telt az idő, közben elkezdett hiányozni az érzés, amit ezek a hangszerek nyújtanak, végül 4 év után, 2024-ben nyár elején úgy döntöttem egy lukácsházi koncert végén, hogy megkérdezem Emilt, van-e lehetőségem visszamenni dobot tanulni, vagy akár élni a 4 évvel azelőtti lehetőséggel. Amikor ezekre a kérdéseimre igen volt a válasz, elmondhatatlanul boldog lettem. Szeptemberben újra kezembe vettem a verőket, novemberben már az Ataruval próbálhattam. Azóta is lelkesen és hálásan igyekszem a legjobbat nyújtani és igazi tagja lenni a csapatnak.
És bár a mindennapokban könyvelőként a számokat tartom kordában, a japán dob világában hagyom, hogy a ritmusok vezessenek.
